A nagymegyeri magyar cserkészmozgalom
összeállította: Csémi Szilárd – Kismedve
Mottó: „Találékonysággal, erős akarattal, összefogással és sok szeretettel gyakran lehet segíteni ott, ahol az anyagiak hiányoznak.“ (gr. Teleki Pál)
A mai Szlovákia területén 1913-ban indult meg a cserkészet, Komáromban, a bencés iskola keretein belül. Két éven belül a nagyobb városokban (pl. Pozsony, Rimaszombat, Léva) sorra alakulnak a cserkészcsapatok. Az első szlovák cserkészcsapat 1919-ben Zsolnán alakult meg. A frissen alakult Csehszlovákiába került magyar cserkészcsapatok fokozatosan beléptek a Csehszlovák Cserkészszövetségbe, különösen a kisebbségi cserkészegységek helyzetéről szóló 1926-os évi kanderstegi megegyezést követően. Ezt követően sorra alakulnak Szlovenszkóban a magyar cserkészcsapatok az addig még fehér foltnak számító területeken is. Az 1930-as évek elején többek között Dunaszerdahelyen, Szencen, Lőcsén, Gútán, Farnadon, Zselízen, Nagysallón alakulnak cserkészcsapatok. Nagymegyeren Bottló Vince tanító vezetésével kezdődött meg az Arany János cserkészcsapat szervezése.
A csapat első megalakulása többéves előkészület után 1933. április 30-án volt. A három felekezetből – katolikus, református, izraelita – összekovácsolódott csapat az „Arany János” nevet vette fel. Aznap 36 fiatal tette le a cserkészfogadalmat. Parancsnokuk Bottló Vince lett, aki először elemi-iskolai tanítóként, majd tanonciskolai igazgatóként tevékenykedett. Az iskolai oktatás mellett külön foglalkozást tartott a fiúknak. A csapat a Csehszlovák Cserkészszövetség Magyar Alosztályába igazolt le. Időnként tudósítás jelent meg róluk a Tábortűz és más korabeli lapok oldalain. Programjuk közt szerepelt a természetjárás, a népi hagyományok őrzése, a fiúkat acélossá edző torna. Az őrsi foglalkozások hetente kétszer voltak. Ezen kívül beindult az amatőr színjátszás is.
Az 1933-as Jamboreen a fogadalomra készülő csapat legjobb cserkészei is részt vettek. Legnagyobb valószínűség szerint ez a komáromi cserkészek küldöttségén belül vált lehetővé, akikkel a csapat folyamatosan jó kapcsolatot ápolt. A nyári táborozások emlékezetessé és felejthetetlenné tették a cserkészéletet. Az idősebb cserkészek, elsősorban azok, akik a napi cserkészkedésből kiöregedtek, viszont továbbra is részt kívántak a csapat munkájában venni – a csapaton belül vezetői szerepet vállaltak fel: segédtisztek lettek. A táborokban szakképzett szakácsok főztek, a napostiszti feladatot pedig a trombitán játszani tudó cserkészek töltötték be.
Téli portyáik is voltak, ugyanakkor télen a foglalkozásokon belül elsősegély- és szakács tanfolyamokon is részt vettek, melynek vezetésére az adott szakma legjobbját kérte fel a csapat parancsnoksága. A cserkészcsapat parancsnoka jelen ismeretek szerint végig Bottló Vince volt. Munkáját segítette az öttagú szülői tanács, amibe a csapat módosabb szüleit kérték fel. Bekerülni a szülői tanácsba nagy tisztességnek számított abban az időben. Döntéseik a lehetőségekhez mérten mindig a lehető legjobban megfontoltabbak voltak.
A segédtisztek a parancsnok jobbkezei voltak. A 6-8 tagú őrsöket a csapat által kinevelt őrsvezetők hetente az őrsi összejövetelek alatt készítették fel a különböző próbákra. Ezek a próbák a Magyar Alosztály próbarendszeréhez igazodtak, mely a következőket tartalmazta: a 10 cserkésztörvény és a cserkészfogadalom ismerete, elsősegélynyújtás, csomózás, faismeret, természetismeret, állattan, vallásos erkölcsi nevelés, cserkésztörténelem.
Nagymegyer is azon a területen fekszik, amely terület a II. világháborút Magyarországhoz visszacsatolva élte át. A Magyar Cserkeszszövetség örömmel igazolta le a visszacsatolt területek cserkészcsapatait. A nagymegyeri Arany János cserkészcsapatot 1938. december 4-6. között igazolták le, és a 708-as számot kapta meg.
A Csonka-Magyarország városi cserkészcsapatai előszeretettel kirándultak, ill. táboroztak a visszacsatolt területeken, így pl. a csicsói Kálnoky gróf birtokain is. A nagymegyeri öregcserkészek halálukig számos alkalommal felemlegették a budapesti, győri, tatabányai cserkészekkel közös tábortüzeket, portyákat, közös táborozásokat Csicsón és környékén.
Sajnos a II. világháború fokozatosan lehetetlenné tette a cserkészkedést, mivel egyre több fiút soroztak be katonának, a zsidó cserkésztestvéreket is koncentrációs táborokba hurcolták. A csapat utolsó otthona az úgynevezett „sárga-házban” volt, amit 1944-ben bombatalálat ért. Ekkor veszett el a csapat vagyona, közte a fehér liliomos csapatzászló is. Az újraalakult Csehszlovákiában már magyar cserkészet nem lehetett. Az egykori tag, Vyberál Nándor (Nándi bá) cserkésztiszt kutatásai alapján a cserkészcsapatnak annak 1945-ös betiltásáig közel 140 nagymegyeri fiatal volt tagja.